Azonosító v. e-mail:

Jelszó:

Világ:
Játékosunk írta:

„A Végzetúr játék olyan, mint az ogre. Rétegekből áll. Bárhány réteget fejtesz is le róla, újabb és újabb mélységei nyílnak meg. Míg a legtöbb karakterfejlesztő játékban egy vagy több egyenes út vezet a sikerhez, itt a fejlődés egy fa koronájához hasonlít, ahol a gyökér a közös indulópont, a levelek között pedig mindenki megtalálhatja a saját személyre szabott kihívását.
A Végzetúr másik fő erőssége, hogy rendkívül tág teret kínál a játékostársaiddal való interakciókra, legyen az együttműködés vagy épp rivalizálás.”

Morze - V3

még több ajánlás

Ha egy szövetség tagjává akarsz válni, kattins bal oldalon a szövetség gombra. Ekkor két választási lehetőséged van. Vagy saját szövetséget alapítasz, vagy jelentkezel egy szövetségbe.

Saját szövetség alapítása

Ha saját szövetséget alapítasz, te adod meg a szövetség nevét, leírását és zászlaját. Vigyázz, a szövetség nevét utólag nem lehet megváltoztatni! Ezután próbálj tagokat verbuválni a szövetségedbe, mert egyedül nem sokra mész. A szövetség alapítása után a játékvezető jóváhagyása szükséges, ez általában 1-2 munkanapba telik.

Jelentkezés szövetségbe

Ekkor megkapod a szövetségek listáját, amelyekbe jelentkezhetsz. Csak a hordádnak megfelelő szövetséget választhatsz! A jelentkezés leadásakor nem kerülsz azonnal a tagok közé: a szövetség először mérlegelni fogja a jelentkezésedet, és szavazással döntenek arról, hogy felvesznek-e, vagy sem.

Lélekkút

lélekkút Ha megalapítottál egy szövetséget, az első feladat a lélekkút megépítése. A lélekkút a legfontosabb a szövetség számára, ez reprezentálja a szövetség erejét, és biztosít neki lélekenergiát az építéshez. A lélekkút felépítése 5000 LE-be kerül, ezért nem árt társakat toboroznod! A szövetségnek kezdetben 5 tagja lehet, így fejenként 1000 LE-t kell a lélekkútba építenetek, hogy elkészüljön. Ha kevesebben vagytok, akkor többet. Ha a lélekkút felépült, attól kezdve lehetőségetek van más épületek építésére is.
A továbbiakban a lélekkút folyamatosan termeli a lélekenergiát. Minél nagyobb a lélekkút, annál gyorsabban. A lélekkút mérete akkor nő, ha a többi épületet építitek a saját lélekenergiátokból.
Ha olyan szövetségbe jelentkeztél, amelynek a lélekkútja fel van már építve, akkor is fel kell töltened a lélekkutat - ez a belépés feltétele! Minél nagyobb egy szövetség, annál több LE-be kerül a lélekkút feltöltése, de persze annál erősebb szövetség tagja leszel, amikor elkészültél. Amint a lélekkutat feltöltötted, használhatod és építheted a többi épületet is.
A lélekkútban levő energiát (azt is, amit egy új jelentkező beletöltött) fel lehet használni egy épület építéséhez, de erre csakis olyan tagnak van lehetősége, aki legalább 3 szavazatot birtokol.

Szavazatok

Minden tagnak kezdetben 2 szavazata van, ebből az egyiket átadhatja egy tagtársának. A szövetségben rengeteg dolgot szavazással kell eldönteni: egy tag felvételét vagy kirúgását, a hadüzenetet vagy a békeüzenetet is. A szavazásokat egyszerű többséggel lehet eldönteni, de a szükséges szavazatok számításánál csak az aktív (2 napon belül lépett) tagokat vesszük figyelembe.

Épületek

térkapu A lélekkút felépítése után lehetőség van további épületek építésére. A legtöbb épületnek van egy szintje is, ami azt jelenti, hogy az épületet egyre magasabb szintűre lehet megépíteni, és így a hatása is erősödik. Az épületeket építheted saját lélekenergiádból, vagy - ha legalább 3 szavazatot birtokolsz - a lélekkútban levő lélekenergiából. A statisztikák gombbal lehet ellenőrizni, hogy melyik épületbe ki mennyit épített.
Bizonyos épületek megépítésének előfeltétele egy másik épület elkészülte, erről mindig olvashatsz az épület leírásában. Ha egy épület felépült, attól kezdve minden tag, aki a lélekkutat felépítette vagy feltöltötte, szabadon használhatja.

Kilépés

Ha egy szövetséget elhagysz - akár önszántadból, akár kirúgnak -, a számítógép letárolja, mekkora volt a szövetség lélekkútja. Amikor belépsz egy másik szövetségbe, annak lélekkútját nem kell nulláról feltöltened, kapsz valamennyi bónuszt annak arányában, hogy az előző szövetségednek mekkora volt a lélekkútja. Így nem vész el az összes munka, amit ott végeztél, egy részét magaddal viheted.

Kommunikáció

Minden szövetségnek saját, beépített fóruma van, amelyet csak a szövetség tagjai olvashatnak! A fórumra külön regisztráció nem szükséges, a játékra való regisztrálással automatikusan regisztráltál a fórumra is. A fórumon belül lehetőség van akár több téma nyitására is. A fórum a leghatékonyabb módja a tagok közti kommunikációnak, de természetesen küldhetsz privát üzenetet is a játékon belül, az üzenet menüponttal. A szövetség adatlapját, a szövetség bemutatkozását kezdetben a szövetség alapítója írja meg, de ezt később meg lehet változtatni. Az adatlapot bárki olvashatja, nemcsak a klántagok! Az adatlap változtatására bármely tag tehet javaslatot, de az csak akkor kerül jóváhagyásra, ha a tagság azt megszavazza. Ha nem akartok minden változásnál szavazni, gondoskodjatok róla, hogy legyen a szövetségnek egy vagy több olyan tagja, akinek 5 szavazat van a birtokában - ők szavazás nélkül, bármikor tudják az adatlapot változtatni.

Segítő kéz

segítő kéz A főoldalon, jobb oldalt található a segítő kéz gomb (illetve minden név mellett a kéz ikon is ezt jelenti). Egy szövetségi társadat segítheted úgy, hogy erőd egy részét átmenetileg átruházod rá. Ekkor összes tulajdonságod a meghatározott értékkel lecsökken, és a megsegített klántárs tulajdonságai ennek arányában megnőnek - de csak akkor, ha őt támadják, ha ő támad, akkor ez a segítség nem számít. Ez a képesség elsősorban akkor hasznos, ha a szövetségi tagodra valaki vagy valakik "rászállnak", te viszont aránylag biztonságban érzed magad.

Hadüzenet

hadüzenet Egy szövetség hadat üzenhet egy másiknak. Ha két szövetség háborúban áll, a tagjaik közötti csatáknál nincs lélekenergia csökkenés több támadás esetén (tehát nem lesz 80, 60, 40 és 20%-kos szorzó, mindig marad 100%), és gyakrabban lehet támadni ugyanannak a játékosnak (8 óra helyett 1 óránként). A győzelemnél a lélekenergia zsákmányt csökkentő épületek és szakértelmek ilyenkor nem működnek. Egy szövetség megadhatja magát (a szövetség főlapján, a kapituláció gomb megnyomásával, amelyről ilyenkor szavazás indul), ekkor a vesztes szövetség lélekkútjából a győztes kútjába töltődik át lélekenergia. A kút töltöttsége így negatívba is lemehet, és amíg nem lesz legalább nulla, nem kezdeményezhet újabb háborút. A kapituláció után automatikusan békeszerződés lép érvénybe. A hadüzenet eldöntéséről a szövetségnek szavazást kell tartania, de ezután az ellenfélnek nem kell "elfogadnia" a hadüzenetet, automatikusan megkezdődik a háború néhány óra múlva.

Béke

békegalamb Két különböző hordába tartozó szövetség békét is köthet. Ekkor egymás tagjait nem támadhatják. A béke felbontása esetén van 8 óra, amikor még továbbra sem támadhatnak.